Csak természetesen

Születéstörténet, és babacsemegék

Friss topikok

Linkblog

Péter megérkezése - utólag belső szemmel

2009.07.26. 17:13 - Niko415

Hosszú nehéz óráknak néztem elébe, és ezt tudtam, sejtettem. Láttam magam meditálás közben, ahogy 15-én estefelé elkezdődik, és 16-án reggel megszületik a kisfiam.

Minden körülményt elrendeztem, mindenre kiterjedt a figyelmem. Csak hogy ilyen hosszú lesz, ennyire nehéz, erre nem tudtam felkészülni.

Tudtam a Kedvesem távol lesz, ezt valahogy már rég sejtettem, a körülmények (az autópályai koccanás) „összejátszottak”, nem tudott jönni. Éreztem, ezt egyedül kell végigcsinálnom, tk. már rég tudtam, csak közben reménykedtem persze. Ezért magam köré gyűjtöttem azokat az embereket, akik mellett biztonságban éreztem magam. A legjobb bábát, a legjobb szülésznőt sikerült megtalálnom.

De a körülmények, a villámok csak csapdostak. A dúla, Emőke elment szabadságra, és helyettes vállalkozott a pótlására, akinek én voltam a 2. szülése, ez elbizonytalanított. Nyulas Joli, az angyali szülésznő júl. 11-ig szabadságon volt, addig mindenképp ki kellene húzni. Mikor túl voltam ezen a dátumon is, elkezdett a fenyegető túlhordás a fejem felett lebegni. Bár „orvosilag” csak júl. 20-ra voltam kiírva, az általam ismert fogantatás időpontja miatt én 15-re fókuszáltam. Ahogy a lányom is követte az én habitusom, aznap érkezett, reméltem a fiam is hallgat rám. Az Ultrahang 4,2 kg-os babát jósolt, megrémültem, még egy hét és 4,5 kg lesz. Minél előbb szülni akartam az általam kijelölt napon!

És a kisfiam hallgatott rám… Ebben…

De az út nagyon hosszú volt, és keserves.

Minden körülményt úgy sikerült előre programoznom, ahogy szerettem volna, rengeteg lelki munkát raktam a fizikai edzések mellé. Majd mindennap tornáztam, ha a lányomtól időm engedte, még 14-én is tornázni voltam, és lépcsőztem, rámoltam, pakoltam, bevásároltam, nem hagytam el magam, tudtam az erőmre mindenek felett szükségem lesz. 

Ahogy programoztam úgy lett: volt alternatív szülőszoba, félhomály, gyertyák,  általam vitt kedvenc zenéim: Iris Dement, Mary Chapin-Carpenter, Norah Jones, Enya segítette a vajúdást.

És ott volt velem a női segédcsapat: Orsi, a friss dúla (én voltam a 2. szülése), és Joli a szülésznő, akinek respektje akkora, hogy mind a 3 ügyeletes orvos, aki végigasszisztálta a szülést, szelíden háttérben maradt, egy-egy vizsgálat erejéig avatkoztak közbe. Nem bántam, hogy nincs saját orvosom, végülis 24 órát töltöttem a szülés kezdetétől fogva, amikor még alig éreztem, hát semmi értelme nem lett volna őt berángatni.

Mindig attól féltem, hogy nem veszem észre mikor kezdődik a szülés…  És mégis így történt. Szépen bevezettem 15-én reggel a rutin CTG/NST (szívhang, méhösszehúzódás mérő) vizsgálatra, ahol meglepődve láttam, hogy az összehúzódásokat mérő görbe szabályos amplitúdójú fájásokat mutatott. Én alig éreztem egy kis alhasi feszülésnél többet… Magyarán vajúdtam, de nem vettem észre.

Mivel orvosom már nem volt, akihez addig jártam, elment szabadságra, így a szülésznőnek vittem be az eredményt, aki gyorsan kontroll vizsgálatot csináltatott. És tényleg…voltak méhösszehúzódások, de rendszertelenek, a méhszáj nyílni kezdett 1 ujjnyira. Ezt akkor nagyon pozitívnak éltem meg, nem tudván, hogy 10 óra múlva még mindig ugyanitt fogok tartani.

Hazakönyörögtem magam, minden cuccom otthon. Hazavezettem. Apám vitt vissza a motyóhalmazzal együtt, mert legalább 1 hétre való táborozásra való mennyiséget kellett becipelni. Azt mondja: „Te olyan fürge vagy, szerintem ebből csak holnapra lesz gyerek.”. Én vigyorogtam… ha tudtam volna, mennyire igaza van!

Szóval vissza a kórházba, a helyzet ugyanaz, összehúzódások vannak folyamatosan, rendszeresebbek, de semmit nem tágultam. Akkor már Orsi, a dúla is odaért. Újra haza, hátha otthon jobban tudok pihenni.

De nem tudtam. Igazából a Kedvesem hiányzott, nem tudtam magammal mit kezdeni, idegennek éreztem a segítőmet, végtére is nem ismerjük egymást. Ráadásul egyáltalán nem volt szülés érzetem…

Elhívtam egy másik segítőt, aki az utóbbi hetekben remek technikával lazított, hátha most is segít. Közben zuhanyzás közben elöntött az ár, piros színű, amitől nagyon megijedtem. Hiába akárhány tanfolyam, kimaradt az info-ból, hogy a nyákdugó a magzatvízzel együtt is távozhat friss piros vér formájában… Hogy férhet el egy emberben ennyi magzatvíz, 4-5 adagban ömlött el folyamatosan, irdatlan mennyiségben. Mondták, azért volt ekkora a hasam a nagy baba mellett, mert 1 l-rel több volt az átlagos 1,5 l-hez képest! De a meditáció segített, a pulzusom normalizálódott. És kezdtem ráhangolódni a szülésre.

Na, ekkor már nem volt appelláta, végre történt valami, irány a kórház. Újabb vizsgálat, a méhszáj, mintha örök életében így akarna maradni, tartotta az 1 ujjnyi frontot… Ekkor gépi vizsgálat, jelzi folyamatosan az összehúzódásokat, elviselhetőek. De ennyi… órákon át.

Este 9-kor már ennyi sem. A szülőszoba békés, egy teremtett lélek, ill. asszony se sehol… mienk az alternatív szoba! Az ügyelet békésen kávézgat, mi sétálgatunk Orsival. Ez már nekik is gyanús, az orvosnak vizsgálhatnékja van, mit is csinálunk mi az alternatív szobában, ha én itt kint sétálgatok, és békésen beszélgetek. A gyanú beigazolódik, leállt a szülés.

Jön a rémhír, ha nem haladok előre, kitessékelnek innen, ha jön újabb páciens, és pont erre a szobára vágyik… Tényleg megrémülök. Erre vágytam már 12 éve is, amikor a lányom született, és most lehet, elveszik tőlem? Bent pedig már mécsesekkel körberakva a szoba, szól a zene, remek a hangulat! 12-ig mindenesetre nem jött senki, lefeküdtünk aludni mindannyian, mert a hajnal nehéz lesz, éreztük. A többiek aludtak, nekem természetesen éjjel 1 körül indultak meg ismét az összehúzódások, és most már iszonyúan fájtak. Egy cseppet nem tudtam már pihenni. 1.48, erre határozottan emlékszem, már fújtattam a lazító légzést, mint egy kazán. Vánszorogtam a sötétben egyedül, hol a labdán, hol egy babzsákon kuporogtam. Végre 2-kor felébredtek a többiek. Most már tényleg úgy éreztem, szülök végre. Most már végre belülre tudtam figyelni. Kizártam a külvilágot, tényleg "más állapotba kerültem". Jól esett most már a segítség, Orsi masszírozta a derekam vajúdó olajjal, borogatta forró vízzel a hasam, támogatott, ha fel akartam állni, meditáltunk, vizualizáltunk. Egész hajnalban ez így ment, lassan kezdett elviselhetetlen lenni a fájdalom. Mikor azt hiszed, nem lehet erősebb, de lehet…

 

Tudom, mindenki annyit kap, amennyit elbír, úgy tűnik, baromi erősnek ítélt a Sors! Saját erőmből akartam szülni, megkaptam. Utólag az összes érdemrendet felcsillagoztam a saját mellkasomra…

Reggel 6-kor mondja Joli, talán jó lenne egy kis glükóz, az majd segít hatékonyabbá tenni a fájásokat, és lesz több erőm. Elfogadtam az ajánlatot, és átballagtam a baromi kényelmetlen hagyományos szülészékes ágyra egy másik szobába. Azt hittem soha nem akar elfogyni a lötty az infúzióból! A 2. sz. ügyeletes egy „laza” rutinvizsgálattal, ami se kellemes, se figyelmes nem volt, közölte 2 ujjnyi. Ill. az a szülésznőnek 3…, és a saját humorán remekül vigyorgott. Nekem ez után a közlés után, a sokadik borzasztó kimerítő óra után lazán felrúgni volt kedvem…, de jött a szülésznő, és megmentett: előkészítette a kád forró vizet, ami azt jelenti, hogy már a végéhez közeledünk, mert a lazító víznek akkor van igazán hatása, addig csak lelassít. Feltápászkodtam, és mint a keresztet cipelő Jézus átvánszorogtam Orsi vállán vissza a „szobánkba”, fürdőzni. Isteni volt, bár akkor nem ez a jelző jutott eszembe. Inkább menekvés! Erősek voltak a fájdalmaim, de elviselhetőbbek a vízben. Közben folyton kérdezgette Joli, nincs-e tolási ingerem. Nem volt… ill. azt hittem nincs. Vagyis azt hittem, ez nem az. Más volt, mint a múltkor. Inkább kugligolyót éreztem a lábam között. Mikor ráeszméltem, hogy ja, ez az… Hú, de boldogok voltak! Hát még én! Orsi mondogatta, hogy remekül tágulok, mert hajszálnyi kis vérerek jelezték, hogy haladok előre. Nem igazán hittem neki, pedig később kiderült igaza volt!

Egyszerűen, tudom, hülyén hangzik, de egész a végéig, nem akartam elhinni, hogy szülök, vagyis, hogy ebből gyerek lesz. Hogy én újra anyuka leszek. Valahogy tettem a dolgom, de a valóság messze volt.

 

És akkor a szülésznő kiszedett a vízből, hogy itt a gátmasszázs ideje, vagyis közeledik a szülés vége! Nem akartam elhinni! Ezerrel masszírozott, ami addigra már nem volt kellemetlen. És jöttek, jöttek a tolófájások. Én mintha a marathon-t akarnám lefutni, mindegyikbe beleadtam apait-anyait, jött a baba lefelé, de aztán megállt! Folyton nézték a szívhangjait, az remek volt. Erős gyerek, bírta a kiképzést! Már ¾ órája minden erőmet megfeszítve nyomtam, az izomlázig görcsölt a hasam, a karom, de csak a felénél tartottunk. Na, kérdezi Joli, akkor most elfogadod a segítséget? Persze, azonnal! Mikor elmondta, ki a reggeli ügyeletes, azt hittem rosszul leszek. A katonás stílusáról hírhedt orvosnőtől nem vártam semmi jót. De Joli őt is megszelídítette! Egy darabig ott kuporgott a babzsákon a félhomályban Enyát hallgatva, majd egyszer csak azt vettük észre, hogy mikor szükség lett volna rá, felszívódott. Alig bírtam kivárni, hogy mikor jön már vissza. Hozta az oxitocyn slukkot, amit most már elfogadtam, eddig elkerülhettem hál’Istennek, és szelíden elnézést kérve fájás közben belekönyökölt a gyomromba. Nem fájt! Sőt, hatékonyan, szépen jött a baba kifelé. Azt hittem szétszakadok… és ez így ment 3 fájáson keresztül! De az a „kis” buksi csak kifért! Aztán újabb egység jött: a váll, ez is megvan, és hirtelen megszűnt minden fájdalom egy csapásra.

 

Ott szorongattam az ázott kis csöppséget a karomban! Felkészültünk: hoztunk törülközőket, kis sapkát, bebugyoláltuk, és a pucér hasamra tettem a kis testét. Így pihegtünk 2 órát. Az „aranyóra” így hívják ezt az időszakot. Nagyon kevesen kapják meg kórházi körülmények között, mert a csecsemősöknek ill. a nőgyógyászoknak hirtelenjében ellátni valójuk van, mintha a gyerek legalábbis elrohanna. De Joli, mint a védőbástya, szelíden állt felettem, és mindenkit elhajtott. Itt nincs varrnivaló! Én is, ő is nehezen hittük el, de tényleg nem volt. Felületi karcolás, magától összeforr, mondta rá az áment a katonás orvosnő is! Megmenekültem! A csecsemőst szintén türelemre intette, kérte, jöjjön vissza később méricskélni, mert a gyerek jól van. És szemmel láthatóan jól volt Péter! 2 óra múlva már magától ügyesen szopizott is. A kisbabát utána mérték, fürdették: 3800 gr, 57 cm! Gyönyörű, formás kis poronty. 

 


 

Lefürödtem, és saját lábamon toltam be a babámat a szobámba. A saját erőből való szülésnek ez a nagy előnye, utána hihetetlen gyors, és nyomtalan a regenerálódás összehasonlítva a többi sorstársammal, akinek gyorsítókat adtak, vagy ilyen-olyan beavatkozásokat végeztek. Ki van ez találva! A természet rendbehozza, amit átformált!

 

....

-„Anyuka, nem akarja megfigyelésre behozni az őrzőbe?” – kérdezték az osztályon.

-„Nem. Köszönöm”, mostantól én vigyázok Rád, Kisfiam!

 

 

 

 

 


 

A bejegyzés trackback címe:

https://csaktermeszetesen.blog.hu/api/trackback/id/tr991269495

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása