Haladok a könyvvel, Tracy Hogg: A suttogó mindent megold!
Egyedi nézetek, egyedi módszerek, soha nem hallott elemzések. Igencsak magamra ismertem a problémaelemzésben: az ötletszerű nevelésben, a napirend hiányában, sok mindenben.
A tanácsait igyekszem végigvinni, mint egy gyorstalpaló tanfolyamot, minden oldal új- és új meglepetés.
A napirend már úgy tűnik alakul, mint púposgyerek a prés alatt. A gyermekem 3 óránként eszik! És utána ébren van (már amikor, mert most éppen az előző két alvási ciklus végigordítása nyomán bealudt épp a leendő kiságyában, ahová épp letettem, és magától!), aztán jön az altatás.
Na, itt már vannak gondok. Illetve szinte csak azok vannak. Tam-tam a hátán, suttogás (susogás a fülbe) módszerrel altatom. El is nyugszik, általában 20, vagy 40, vagy 60 perc múlva! Pont annyi idő alatt néha, amennyi a következő etetésig hátra van. Az éhsége egyébként tény és való, be kell vallani, tényleg 3 óránként következik be. De mikor elkezdünk aludni, bebugyolálom, már az én gyomrom is görcsben, hogy vajon meddig fog tartani, ő meg üvölt kitartóan a kezemben, a nyakamba fúrva magát. Pedig a múltkori éjszakai borzalmas élmény után nem hagyom magára, mégis mély nyomot hagyott benne, nehezen nyugszik el, ha egyszer rázendít.
Hiába, Péter ő, a kőszikla, és ha egyszer el van keseredve, ringatást igényel, igen nehéz ettől megválni.
Na, mármost elalszik, és hiába folytatom a csititgatást fekve a babakocsiban (momentán nappal abban alszik), ma pl. 15 percenként felébredt, vagy csak 45 percig alszik, és még nem tanult meg egyedül visszaaludni. Ezt most tanuljuk a suttogással.
De azért minden nap adódik egy csendes elalvás, hogy az embernek (anyukának) legyen kedve élni, és folytatni a módszert.
Most viszont nagy haladás az altatási mizérián túl, hogy tudom előre mikor lesz 10 percen valami házi munkára, evésre, főzésre, mert amíg ébren van, békésen elnézelődik.
A módszert 5. napja próbálom, mérföldeket léptünk előre, és egy csomó teória megdöntődik, amit eddig hallottam: alvó gyereket nem lehet felkelteni, vagy hagyd sírni, egy-két nap, és megszokja mi a rend. Majd magától beáll (hát Magától az biztos) a napi ritmus, stb.
Csak az a fránya altatás ne volna, és minden kis alvás ilyen lenne, mint ez a mostani!
Bevallom, mikor nagyon elkeseredem a 2. újrakezdett 20 perces altatási procedúra közben, miközben torkaszakadtából üvölt a fülembe, "Üdvözlégyet" mantrázok... ez erőt ad, és néha mintha az ő figyelmét is lekötné...
De lehet, hogy csak elfáradt, ahogy én is kimerülök minden nap. Miközben mikor fent van, mintha mi sem történt, imádnivaló, szeretgetni való, elgügyögő tündéri angyalka!
De aztán összeszedem magam, sikerül egy alvás, és újra erőre kapok. Hát ilyen ez: végtelen öröm, és tengernyi türelem kell hozzá.
