Peti lekerült a földre! Kinőtte a járókát, vagy ahogy mi hívtük nézegetőt. A lába mindig beakadt a rácsokba, vagy a keze... és akkor jött az óbégatás.
2 hete kezdte az utazás alatt a lendületes hasra fordulást. Érdekes, hogy más sorrendben, ahogy a lányom, és a nehezénél fogva. De vissza már nem megy. Lerakom, egy pillanat alatt fordul a játék fele, jön a fekvőtámasz, rugókéz, nyögés, majd elfárad. És sirdogál. Illetve inkább üvölt, ha egyértelmű akarok lenni. És akkor kezdem forgatni, úgy ahogy Edittől a gyógytornásztól tanultuk. Újra, és újra.
Még óbégatás előtt, mikor örömmel nyúl a játékért. A piros polifoam-ot is a gyógytornásznak köszönhetjük, aki úgy csináltatja, mégiscsak vidámabb, életkedved, energiát sugárzó szín, mint a hagyományos szürke, vagy világoskék.
Szóval így le tudok mellé heveredni, és játszani vele, forgatni, és persze agyon puszilgatni.
Persze, hason jön ki a böfi, és vele a tej is, hiába figyelek rá, hogy evés után rögtön nem lehet lerakni, és egy kicsit üldögél játék előtt. A tej mindig, és minden alkalommal nagy lendülettel jön, és gyakran szépen összekeni. De a hempergő másik nagy előnye, hogy könnyú letörölni.
...
Most már minden nap kapja a kiegészítést, és néha nemcsak az esti szopi után, hanem ha úgy érzem, hogy rövid ideig, és igen nyugtalanul szopizott, akkor egy 60ml még lecsúszik, és megnyugszik. Fejni már nem fejek, annyira hatástalan volt, és üvöltő gyerek mellett nem is lehet. Este mindkét cici után simán bevág 90ml-t. A mi tápszerünk: Bébé H.A. Start aktiv. És igen gyorsan oldódik, nem kell apránként adagolni, mint a Humana-t. Szóval örülök neki, segít, és megnyugtatja Petit.
És végre homeopatha orvosunk is elégedett a kinézetével. 
"Most végre 100%-os a gyerek, meg vagyok nyugodva".
Hát még én! Tudom, minden anya gyönyörűnek látja a gyermekét... Elolvadok, ha ránézek.
Kikerekedett, és nyugodtabban alszik. Na, nem baromi sokat, úgy max. 4 órát. De már elviselhetőbb, hogy "csak" kétszer (na jó, néha 3x, 4x) kelek, és nem 2 óránként. Hajnalban sajnos mindig ébred fél 6 körül, fene tudja mi készteti erre, mert még nem éhes. Enni csak fél 7-kor eszik, akkor magam mellé veszem, édes kis testét átötelem, szopizik fekve, amit már elfelejtett hogy kell, de megtanulta ismét, és visszaszundizik. És ha nincs a lányom velem, én is alszom a kicsivel. Muszáj pihennem. És a délutánt is mepróbálom, amikor 3-4 körül alszik. Iszonyúan ki voltam merülve. Na, most is lenne pótolnivalóm, és bárhol, bármikor el tudnék aludni, de a hatszori kelésnél azért sokkal jobb a helyzet.
És már lehet lóbálni, lengetni, forgatni, szaltóztatni, és dobálni. Ez utóbbitól persze a lányom a legboldogabb, én meg igyekszem palástolni az aggodalmam, és a kanapé felé terelem őket. De bírja a kiképzést Peti, ahogy Dana is annak idején.
Kaptunk bogyót, ha izgatott, fáradt, nyűgös elalvás előtt: Coffea D12, úgy rendelték meg külföldről, igen horror áron, de megérte. Segít, és pillanatok alatt elnyugtatja. Legalábbis eddig azt tapasztaltam.
Most várjuk az új bébiörzőt, amit az angyalka repít ide apuka segédletével, mert kinyiffant a másik, és fürdés közben néha már üvöltött, mire elzártam a vizet, vagy beszárítottam a hajam. Ez pedig majd állítólag villogni is fog, meg énekelni, meg megmondja, hogy ejnye-ejnye de száraz a levegő... :-)
Úgy szeretem ezt a kis csöppséget, most is rajtam piheg, míg ugyan leszakad a nyakam, de nincs szivem letenni, abban a percben felébred. Most már fürdésig így marad.
Most jutottam el oda, hogyha mindent tudok előre, a lelkem tiprásának minden mozzanatát, őérte akkoris vállalnám. Mégha néha nagyon eleven is a fájdalom. És néha olyan erősen tör rám az emlékezés az érzékek szintjén is, hogy már szinte sajog. Máskor, ha sok a dolgom, mint pl. most, mikor a konyhám beázott, a falat kiverték, és újravakolták, leszedték a szekrényem, mert bepenészedett. Vagy radiátort fordíttattam, asztalt vágattam ki, ami azt jelenti, hogy a gyerekszobában teljes felfordulás, őrült por, és kosz. Hiába egy mesterember egyetlen lépése fél nap takarítást jelent utána. Ilyenkor az egyéb gond nem enged emlékezni.
Azt mondják az okosok, hogy amíg le nem pakolom a párkapcsolati fájdalom minden nyűgét s nyilait, addig tart a kezem fájdalma, a lakásom víz általi romba döntése, hisz a fájdalom (víz=érzések, érzelmek, kapcsolat) mindent ELÖNT. És néha úgy érzem, túl sok ZÚDUL a nyakamba, vagy ELEGEM van. De hogy csináljam, hogy ne érezzek?
Van mikor azt hiszem, vége, leraktam, megnyugodtam, jön a belső béke. És akkor feldugja az EGO az orrát: igen? azt hiszed, hogy megszabadultál tőlem? No, nem, várj kisanyám, ezt kapd ki! És jön a telefon: "csak egyetlen napra tudok jönni az ünnepek előtt", és én már zokszó nélkül tudomásul veszem, és örülök, hogy erre is időt talál. De aztán felfogom, 2 hétig itthon lesz, és nem látjuk többet. Ilyenkor szenvedek a legjobban. Az ünnepek csillogással, ünnepi hangulattal, fényekkel, finomságokkal tele, mikor mindenki vendégül lát, és vendéget vár, nekünk mégis üresesen, nélküle fog eltelni. Mikor a kicsi először ujjong, és fedezi fel a villogó fa fényét, mikor először csodálkozik rá a szikrázó varázsra, ilyenkor még jobban fáj, hogy nem lehet részünk egy közös igazi karácsonyi örömben, akár egyetlen napra. És mindez miattam...
